PárosÍrás

Minden, ami

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Novella-frász? (Csak a regény? - konferencia a novelláról, PIM, 2010. február 4-5.)

2011.02.12. 09:10 - Tritius

Címkék: novella

Ami rövid, az kevésbé fontos (a prózában, mármint)? Többre értékelik a regényt, mint a kisprózai műfajokat? Kik értékelik többre, a kiadók, a kritika, az olvasók? Miért van az, hogy a kis- és nagyprózai  szcénában egyaránt alkotó szerzők életművét hajlamosak vagyunk inkább a regényeik felől megközelíteni, még akkor is, ha novellisztikájuk egyértelműen jelentősebb, erősebb (vö. Hemingway)? Miért érzik úgy maguk az írók is, hogy a kitöréshez, a befutáshoz regényt kell letenniük az asztalra? A Beszélő című folyóirat szervezte kétnapos tanácskozáson ezeket a kérdéseket tették fel egymásnak az élő magyar irodalom ismert irodalomtörténészei, szerkesztői, alkotói. Húsznál több előadás, egy kerekasztal-beszélgetés, sokszereplős novella-felolvasás és permanens telt ház volt a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében - megint történt valami. 

 

(Dánél Móna)

A házigazda folyóirat udvariasan, elegánsan tartózkodónak mutatkozott a szervezésben, a szerkesztők nem vállaltak exponensi szerepet, a programot nem szakította meg lapbemutató (se más önreklám), és a fellépő irodalmárok nem (csak) a (szűken értett) Beszélő köréből kerültek ki. A lap önmagánál jóval szélesebbre nyitotta a konferencia beeresztő reteszét (még ha nem is nyitotta rá a teljes magyar irodalomra; a résztvevői csoportnak határozott karaktert adott a tény, hogy a megjelent előadók és az írók is jellemzően a Szépírók Társaságának tagjai). Többfunkciós gépezetként üzemelt a novellakonferencia: bemutatta a modern filológia aktuális (a tárgyhoz tartozó) eredményeit, a kortárs irodalom mint intézmény különböző szerepeiben működő irodalmárok párbeszéd-helyzetbe hozásával próbálta megérteni és megértetni a sikeres prózai életművek kibomlását, a felépíthetőség, a befuttathatóság kritériumait, valamint (indirekt módon, mégis jól felismerhetően) kánonképző tevékenységet végzett (a vizsgálatra, elemzésre választott szerzők körével rögzítette a tanácskozó közösség értékválasztásait). Utóbbi felől olvasva a konferenciát, világos, hogy Bodor Ádám és Tar Sándor életműve adják a legerősebb viszonyítási pontokat a mai magyar kisprózában, hogy a pályakezdők közül (a két nap alatt legalább százszor emlegetett) Szvoren Edina hangjára rezonál legintenzívebben a szakmai közösség, és hogy (kvázi nullmorfémás jelölési aktussal) ugyanennek a közösségnek megszűnt (legalábbis radikálisan lecsökkent) az érdeklődése a még néhány évvel ezelőtt is lelkesen reprezentált Cserna-Szabó András, Grecsó Krisztián vagy Hazai Attila novellisztikája iránt (róluk egyáltalán nem esett szó; pedig).

 (Szvoren Edina)

Üdítő élmény volt az az odafigyelés, nyitottság, amivel a konferencia résztvevői egymás produkcióit is követték, és aminek eredményeképpen az előadásokban felmerült fontosabb megállapítások, ráismerések (:a kutatási eredmények) a tanácskozás más blokkjaiban is tematizálódtak, ilyen módon szervesültek. A novella, elbeszélés, novellafüzér fogalmainak elméleti tisztázása például (más-más módon, mégis) hangsúlyosan témája volt Szegő János, Dánél Móna, Milián Orsolya irodalomtörténeti előadásainak, ugyanez a kérdés előkerült a kiadói kerekasztal-beszélgetésben, majd konkrétan megkérdezték Garaczi Lászlót is, Parti Nagy Lajost is arról, hogyan-miért lesz valamely anyagból novella és nem elbeszélés, ahogy más esetben novellafüzér és nem novella. A konkrét műfajszétszálazási témán pedig (a személyesen jelen nem lévő) Esterházy Péter idevágó szellemessége volt a korona: "A kispróza rövid és »vagy amit akartok«. A novella rövid és Csehov."

 (Szilágyi Zsófia)

Az előadások (élvezeti) értékét, érdekességét, ahogy ez általános tapasztalat az irodalmi rendezvényeken, nem a választott tárgy, de az előadók személyes kvalitásai határozták meg. Bíró-Balogh Tamás pazar stand up comedy keretében, de elképesztő mennyiségű filológiai adatot, forráskutatási eredményt felvonultatva mutatta be Kosztolányi Dezső világvége-prózáit, kereste egy soha el nem készült (ám a szerző jegyzeteiben tervezett) Kosztolányi-regény indukciószövegeit az egykorú irodalomban. Szilágyi Zsófia az irodalomtörténetben szokatlan nyíltsággal, részletekbe menően vizsgálta a rusztikus pornográfia megjelenését és szerepét Móricz Zsigmond Csipkés Komárominé című novellájában. Vári György görcstelen (az írott szövegtől sokszor elkalandozó, de oda mindig visszatérő) gondolatfutamokban méltatta Kertész Imre Az angol lobogó című novelláját (?!), miközben, egy-egy szöveghelyből kiindulva  élesen vitatkozott Kertész civilizáció- és kultúraképének lényeges elemeivel. Szerettem Szegő János nyitó előadását (Beszély-források címmel), Nagy Boglárka médium-vizsgálatait Parti Nagy Lajos novellái és a Taxidermia című film vonatkozásában, Takács Zsuzsa rendkívül érzékeny, a tragikum prózapozíciós szerepét Csáth Géza novelláiban vizsgáló elemzését. Az egyenletesen magas színvonalú szakmai programból egy-egy produkció lógott csak ki, Urfi Péter például (Bodor Ádám novellisztikáját tárgyalva) ezúttal halványabban teljesített, Herczog Noémi Háy-előadása pedig  direkt módon is felvetette a hozzáértés, a felkészültség (ezek hiányának) kérdését.

 (Takács Zsuzsa)

A programsorozat legizgalmasabb körében  (kvázi kanonizátorként is elismert) kiadói szerkesztőket (Csordás Gábort, Mészáros Sándort, Péczely Dórát és Reményi József Tamást) kérdezett Bárány Tibor a novelláskötetek eladhatóságáról, a novella és a regény szembenállásáról. A sok helyen heves, de végig jó hangulatú diszkusszióból kiderült, hogy a könyvpiac átalakul, néhány éve a regényt lehetett eladni - ma már a regényt sem. Kiderült, hogy de, mégis, mert például Darvasi László hiába írt kiváló novelláskönyveket, az anyagi értelemben vett sikert először a Virágzabálók című nagyregény hozta meg számára (ezt Péczely Dórától hallhattuk; a Magvető Kiadó szerkesztője kiemelte, hogy Darvasi legújabb könyvének sikere ráadásul a korábbi regénye eladási mutatóit is jelentősen megemelte, a novelláiból viszont nem vettek többet, tehát piaci értelemben létezik a műfaji elkülönböződés). Kiderült, hogy a regény-preferenciát a kiadók nem maguk generálják, de ezzel csupán követik a könyvterjesztő láncok megrendelési tendenciáit, amelyek pedig (a láncok, mármint) az egész rendszer kilépőpontjain lévő olvasó szokásaihoz igazodnak. Kiderült, hogy a szépirodalmat olvasó (itt direktben: vásárló) rétegnek is nagyobb része évente csupán egy-két kötetet vesz meg. Azt az egy-kettőt,  amely(ek) az irodalmon belül éppen divatos(ak), képes(ek) brandként működni, az olvasásuk ügy, megkapják (egy kapja) a Rotary-díjat. És ezek az üggyé váló könyvek jellemzően regények.  Kiderült (hangsúlyozódott inkább), hogy a ponyva- és a lektűr-biznisz is alacsony, ám a szépprózánál azért lényegesen izmosabb eladási mutatókkal üzemel, márpedig a lektűrben gyakorlatilag nincs novella, a regény a műfaj, talán ezért is erőltetik kiadók és terjesztők a nagyprózát: valójában egy másik piaci szegmensből is akarnak hasítani maguknak egy darabot. Remek beszélgetés, bár itt hangzik el az egész konferencia legmegdöbbentőbb kijelentése is. Csordás Gábor, a folyóiratok (mint a novellák ideális médiumai) helyzetének elemzésekor kifejti, hogy jelenleg az irodalmi lapok azért nem izgalmasak, mert izgalmasságukhoz kánonharc szükségeltetne, az dinamizálná őket - márpedig ma Magyarországon csak egy kánon létezik. A beszélgetésben ez a megállapítás nem differenciálódik, mellékszál, a tudósítóban is inkább csak kérdésként marad meg, hogy ezzel vajon Szörényi László, Alexa Károly vagy Tarján Tamás egyetértene-e.

 (Reményi József Tamás, Mészáros Sándor, Csordás Gábor, Péczely Dóra, Bárány Tibor)

A tanácskozás legszembetűnőbb kánon-ügyi jelensége egyértelműen Szvoren Edina befogadása, debütáló kötetének bevonása a szellemtörténeti folyamatba, térbe. Szvorent hamar elkapta a sztárcsináló gépezet, láthatóan kiemelik, felemelik, és jól is van ez így, a fiatal szerző olvas a programsorozat egyik saját-szöveges etapjában (Egressy Zoltán, Garaczi László, Németh Gábor, Tóth Krisztina társaságában), tényleg ügyes. Bár nem tűnik kiemelkedőbbnek, mint a vele együtt (ugyanabban az évben, ugyanannál a Palatinus Kiadónál, szintén novellákkal) indult, ám a konferencián gyakorlatilag említés nélkül maradó Nagy Ildikó Noémi. Fene se érti, mi mozgatja ezeket az érdeklődési hullámokat. Vélhetően nem az esztétikum - vagy nem csak.

A novella vagy regény? kérdésre pedig végül Garaczi László adta meg a legegyértelműbb választ. Hogy nem mindig döntés, tervezés kérdése. A szöveg (írásának) természete nem feltétlenül ismeri (el) a kiadói, megtérülési szempontokat. Egyszerű ez, tudniillik az embernek olyasmiről is lehet (horribile dictu van is) mondanivalója, amiről biztos, hogy nem beszélhet regényben. Nem bírja el (a váz a regénnyi szöveget), például.

Szabó Tibor Benjámin
(másodközlés; a szöveg szerkesztett (húzott) változata megjelent: http://www.irodalmijelen.hu/node/8683)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://parosiras.blog.hu/api/trackback/id/tr242655390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.